Bizonyára már hallottak arról, hogy a születési hely, az állampolgárság vagy akár az útlevélben szereplő korábbi beléptető bélyegzők mennyit számíthatnak egy adott országba történő beutazáskor. Segíthetik, de hátráltathatják is a szabad mozgást. Az viszont ritkán fordul elő -ha egyáltalán volt rá példa-, hogy a határon történő átkelésnek pusztán a neve miatt, maga az utas legyen az akadálya. A velünk szemben illedelmesen üldögélő kislány története példa erre. A Szabad Koszovó nevet mélyen hazafias érzelmű szüleitől kapta tizenegy évvel ezelőtt. A név kiválasztásában büszke édesapja járt az élen, aki bőségesen megjárta a hadak útját. Harcolt a szerbek ellen, menekült is előlük, legutóbb tíz esztendeig várt Európában arra, hogy itt Koszovóban elcsituljanak körülötte a hullámok.
Errefelé mindenki harcol a maga módján. A szerbek is ezt teszik, akár úgy is, hogy bosszút állnak a régi sérelmeikért. Szabad Koszovó sokszor részese ennek. Ha szüleivel Szerbiába indul, a játékok kiválasztásában a határátlépés idejét is belekalkulálja. A több órás várakoztatás idejét így jobban viseli, az sem zavarja, ha a neve miatt visszafordítják apja autóját. Mindennek a jó oldalát keresve büszke arra, hogy a „külföldre” nyíló koszovói határszakaszokat kivétel nélkül, betéve ismeri már.
Tisztában van a történelemmel is. Ötödikes lévén pontosan tudja, hogy 1988-ban a szerbek hogyan mérgezték meg egy iskola tanulóit azzal, hogy az ivóvízbe halálos szereket kevertek. A koszovói tankönyvek szerkesztőinek nevelési elvei a magyarokéhoz képest megengedőbbek, így a tananyaghoz gyakran mellékelnek eredeti fényképfelvételeket. Akár arról is, hogy annak idején a mentősök hogyan vitték kórházba a mérgek miatt elalélt testű gyerekeket. Szabad Koszovó nem talál kivetni valót ebben. Szülei sem. Magyarázatképpen sietve hozzá teszik: „errefelé sokkal naturálisabb az élet, mint Magyarországon”.( A szerbek szerint a mérgezéses ügy az albánok propagandájának terméke: nem volt szükség arra, hogy a kérdéses időben ugyan abból az iskolából hasonló tünetekkel kórházba szállítsák a szerb gyerekeket.)
Visszatérve Koszovóhoz, a „naturális élethez” sok minden tartozik. Az egymásra történő odafigyelés, az önzetlen segítség nyújtás a bajba jutottaknak. Az orvosi rendelőben még a külföldieket is megsajnálják. Az asszisztensnőnek szó szerint nincs szíve elkérni a tizenöt eurós vizitdíjat, beéri a harmadával.
„A függetlenség után más lesz!” - figyelmeztet Szabad Koszovó bölcs és előre látó édesanyja. „Vége lesz a jólétnek. A sok száz eurós villanyszámla tartozásokat ki kell fizetni, akárcsak az adókat és a társadalombiztosítási járulékokat. Ki tudja, hogyan tudnak majd az emberek a havi száznyolcvan eurós fizetésük mellett ennek eleget tenni?” - sóhajt az asszony.
A közszférában csak ennyi a fizetés, a maszekoknál azonban már más a helyzet, „ott havonta a négyszázat is kereshet az ember!” A megélhetés a külföldön élő rokonok nélkül szinte lehetetlen, mert az árak magyarországiakhoz közelítenek.
Ami az árukat illeti, a polcokon van itt minden. A butikokban az Armani és Versace eredeti, senki sem jár utána, hogyan kerültek ide.
A csinosan felöltöztetett Szabad Koszovói is elégedett, bár hiányolja a Kinder Pingvint és a Túró Rudit. Ezek ugyanis hiányoznak a boltok polcairól.
